Az ÉRTÉK-RENDSZERHÁZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

2018. május 25. napjától hatályos

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

Az ÉRTÉK-RENDSZERHÁZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1115 Budapest, Ballagi Mór u 4.; adószám: 12926420-2-43, Cg. 01-09-710340), a továbbiakban: Társaság vagy Adatkezelő) adatkezelési szabályzata alapján a Társaság eleget tesz az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályi előírásoknak és megfelelő tájékoztatást nyújt az érintettek részére a személyes adataik kezeléséről.

Az adatkezelés jelen adatkezelési Szabályzat, valamint egyéb belső szabályzatok és utasítások szerint történik.

Társaságunk mindent megtesz munkatársai és üzletfelei, valamint a velük kapcsolatba kerülő harmadik személyek - ideértve a www.ertek.hu honlap látogatói - (a továbbiakban együtt: Érintettek) személyes adatainak védelme érdekében.

A jelen Szabályzat két részből áll: az Általános részben az általános - azaz minden adatkezelésre irányadó -  szabályok, a Különös részben - specifikusan - az egyes adatkezelésekre vonatkozó szabályokat és tájékoztatások kerülnek meghatározásra.

Az Adatkezelő az általa rögzített, illetve részére átadott személyes adatokat bizalmasan, az adatvédelmi jogszabályokkal összhangban, a jelen adatkezelési szabályzatban rögzített módon kezeli, biztosítja annak a törvényi célnak az elérést, hogy személyes adatával mindenki maga rendelkezzen. Ezen felül az Adatkezelő az adatkezelések során gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és külön szabályzatot keretei között kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.

Előfordulhat – annak ellenére, hogy a Társaság célja a teljes körű szabályozás volt – hogy a jelen Szabályzat nem tartalmazza az összes adatkezelést. Amennyiben olyan adatkezelés válik szükségessé, amely a jelen Szabályzatban nem került rögzítésre, úgy a Társaság minden alkalommal külön adatkezelési összefoglaló közzétételével tájékoztatja az Érintetteket az adott adatkezeléssel összefüggő lényeges körülményekről.

 A jelen Szabályzat egy mindenkor hatályos példányát a Társaság székhelyén tároljuk.

A Társaság munkavállalói (ideértve az állásra pályázók, a kölcsönzött munkavállalók, illetve szövetkezeten keresztül foglalkoztatottak) adatainak kezelésére a Munkavállalói Adatkezelési szabályzat irányadó, mely a Társaság székhelyén elérhető minden jelenlegi vagy volt munkavállaló, továbbá az álláspályázatot benyújtó személy részére.

A jelen Szabályzat mindenkor hatályos változata elérhető a http://www.ertek.hu/Tarsashaz5/adatkezeles.pdf hivatkozáson.

A szabályozás célja a vonatkozó hatályos jogszabályokban, így különösen a GDPR-ban rögzített előírások gyakorlatban való érvényesülésének biztosítása a jelen Szabályzatban rögzített szabályok alkalmazása és betartása/betartatása révén. Ennek keretében a Társaság a jelen Szabályzattal, és a kialakított belső eljárásrendekkel

·         biztosítja az Érintetteknek a személyes adatok védelméhez fűződő alapvető jogai érvényesülését, az adatbiztonsági követelmények betartását, betartatását;

·         szabályozza az adatokhoz történő jogosulatlan hozzáférés megakadályozásának gyakorlatát, valamint meghatározza azokat a szabályokat, melyek biztosítják az adatok törvénysértő megváltoztatásának, az adatok jogosulatlanul való felhasználásának, valamint engedély nélküli nyilvánosságra hozatalának megakadályozását;

·         meghatározza az elektronikus úton történő adatkezelés, feldolgozás, felhasználás, továbbítás, megsemmisítés pontos és biztonságos rendjét;

·         megfelelő tájékoztatást nyújt az Érintettek részére a személyes adatainak kezeléséről, az érintettek jogairól és jogaik érvényesítéséről.

 

1.              ÁLTALÁNOS RÉSZ

 

1.1.        FOGALMAK

 

A Szabályzat alkalmazása során az alábbi fogalmak alatt a következőket kell érteni:

 személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható – vagyis amely alapján az érintett azonosítható: név, lakcím, telefonszám, IP cím stb.

adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés –minden olyan tevékenység, amely az adatokkal kapcsolatos: adatok gyűjtése, az adatokba történő betekintés, az adatok átalakítása stb.

adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;

adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel; adatfeldolgozónak minősül minden olyan személy vagy vállalkozás, aki a Társaság megbízásából és utasításai szerint a személyes adatokkal meghatározott műveleteket végez (bérszámfejtő, tárhely szolgáltató, szoftver szolgáltató – mint pl meghatározott jogviszonyokban a Társaság stb.)

adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi; - azaz minden olyan esemény, ami az adatokat veszélyezteti: pl. illetéktelen személy behatolása a rendszerbe (hacker támadás), az adatokat tartalmazó adathordozó, mobil telefon elvesztése, személyes adatok rossz e-mail címre küldése, személyes adatok nem biztonságos tárolása (pl. szemetesbe dobott személyes adatokat tartalmazó papírok); adatok nem biztonságos továbbítása,  ügyféllisták illetéktelen másolása stb.)

álnevesítés”: a személyes adatok olyan módon történő kezelése, amelynek következtében további információk felhasználása nélkül többé már nem állapítható meg, hogy a személyes adat mely konkrét természetes személyre vonatkozik, feltéve hogy az ilyen további információt külön tárolják, és technikai és szervezési intézkedések megtételével biztosított, hogy azonosított vagy azonosítható természetes személyekhez ezt a személyes adatot nem lehet kapcsolni;

címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak; - címzettnek minősül: pl. adóhatóság, adatfeldolgozó stb.)

az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez; - ilyen lehet az írásbeli hozzájáruló nyilatkozat, a honlapon a hozzájárulási checkbox kipipálása stb., fontos, hogy adatvédelmi szempontból a hallgatás nem minősül beleegyezésnek, ennek ugyanis valamilyen aktív cselekedetnek kell lennie)

harmadik fél”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak;

 nyilvántartási rendszer”: a személyes adatok bármely módon – centralizált, decentralizált vagy funkcionális vagy földrajzi szempontok szerint – tagolt állománya, amely meghatározott ismérvek alapján hozzáférhető;

profilalkotás”: személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják;

1.2.        AZ ADATKEZELÉS ELVEI

 

A személyes adatok

-                 kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni – vagyis az adatokat csak a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően szabad kezelni, és az érintett részére biztosítani kell, hogy az adatkezelés körülményeiről (pl. célja, jogalapja, időtartama) megfelelően tájékozódhasson;

-                 gyűjtése kizárólag meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történhet, személyes adatokat nem lehet kezelni a meghatározott célokkal össze nem egyeztethető módon (közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés megengedett) – a célhoz kötöttség azt jelenti, hogy egy meghatározott célból kezelt adatot csak kivételesen lehet más célra is felhasználni;

-                 az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk – az adattakarékosság azt jelenti, hogy csak akkor kezelhető a személyes adat, ha nincs más mód a meghatározott cél elérésére;

-                 pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lennie;  minden ésszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék - ami azt jelenti, hogy az adatokban bekövetkező változásokat a lehet legkorábban át kell vezetni;

-                 a tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé - ez azt jelenti, hogy a meghatározott cél elérését (az adatkezelés maximális időtartamát) követően az adatot vagy törölni kell, vagy anonimizálni kell, hogy az adatból már ne lehessen az érintettet azonosítani;

-                 kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve – vagyis megfelelő IT és egyéb biztonsági intézkedéseket kell tennie, hogy illetéktelenek ne férjenek hozzá az adatokhoz;

-                 Az adatkezelő felelős a fentieknek való megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására („elszámoltathatóság”) – az adatkezelő az adatkezelési folyamatait belső utasításokkal, szabályozásokkal rögzíti, hogy a szervezetben pontosan követhetők legyen a folyamatok (és szükség esetén ez igazolható legyen a hatóságok felé). 

 

1.3.        AZ ADATKEZELÉS CÉLJAI ÉS JOGALAPJA

 

Adatkezelések céljai

Az adatkezelések célját a Társaság minden egyes adatkezelés esetén külön határozza meg, melyek a Különös részben kerülnek rögzítésre. Általános jelleggel elmondható, hogy az Érintettek adatait a Társaság üzleti működésével összefüggő tevékenysége, szerződéses jogai és kötelezettségei érvényesítése érdekében kezeljük.

Adatkezelések jogalapja

Az adatkezelések jogalapját a Társaság minden egyes adatkezelés esetén külön határozza meg, melyek szintén a Különös részben kerülnek meghatározásra.

A GDPR alapján az adatkezelések jogalapjaként 6 típust különböztethető meg, melyek az alábbiak:

-            Az érintett hozzájárulása - az érintett hozzájárulásán alapuló adatkezelések

Az érintett hozzájárulása minden esetben önkéntes, és kizárólag valamilyen aktív cselekménnyel valósulhat meg (azaz a hallgatás nem jelent beleegyezést). Ilyen lehet az írásbeli hozzájárulás (akár külön nyilatkozatban, akár például egy szerződés aláírásával, ahol a szerződés maga tartalmazza a hozzájárulást), az elektronikus felületen történő „hozzájárulok” gombra kattintás stb.).

A hozzájárulást minden egyes adatkezelés tekintetében külön-külön kell/lehet megadni.

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelések jogszerűségét, tehát a hozzájárulást csak a jövőre nézve lehet visszavonni. A hozzájárulás visszavonását ugyanolyan egyszerű módon kell lehetővé tenni, mint annak megadását, tehát a hozzájárulás visszavonása történhet akár egy írásbeli levél formájában, e-mail-ben megküldött nyilatkozat formájában is.

Fontos, hogy a 16. évet be nem töltött személy, illetve a cselekvőképességében korlátozott személy hozzájáruló jognyilatkozata akkor érvényes, ha azt a gyermek feletti szülői felügyeletet gyakorló/illetve cselekvőképességében korlátozott személy esetén gyámja/gondnoka adta meg. 

Kétség esetén azt kell vélelmezni, hogy az érintett a hozzájárulását nem adta meg.

-            Szerződéses kötelezettség - olyan szerződés megkötéséhez, valamint teljesítéséhez szükséges adatkezelések, amelyben az érintett az egyik fél

Amennyiben a személyes adat kezelése nélkül a szerződés teljesítése nem lehetséges, úgy ez jogszerű indoka lehet az adatkezelésnek. Ilyen esetben nem szükséges az érintett külön hozzájárulása.

A szerződések teljesítése körében felmerülő adatkezelések leggyakrabban a szerződő felek szerződésben rögzített személyes adataira vonatkoznak (név, lakcím stb.), de ilyenek lehetek például egy szolgáltatás igénybe vétele esetén a szolgáltatás igénybe vételével összefüggő adatok: például amikor egy vásárlás során a vevő részére névre szóló számlát állítunk ki.

-            Jogszabályi kötelezettség - olyan adatkezelések, ahol az adatkezelés szükségességét (kötelező módon) jogszabály írja elő

A jogszabályokon alapuló adatkezelések célja az adott jogszabályban foglalt kötelezettségek teljesítése. A jogszabályban elrendelt adatkezelések kötelező adatkezeléseknek minősülnek, melyek mértékét és időtartamát minden esetben a vonatkozó jogszabályok határozzák meg. Számos jogszabály ír elő adatkezelési kötelezettséget. A a jogszabályi kötelezettség nem opcionális, tehát azokat minden esetben kötelezően teljesíteni kell. Pl. az adózási, bérszámfejtési kötelezettségekkel összefüggő adatkezelések, a kötelező munkaköri alkalmassági vizsgálatokkal összefüggő adatkezelések, jótállási/szavatossági igények intézése során felvett jegyzőkönyvek stb.

-            Hatósági adatkezelések - olyan adatkezelések, ahol az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges

Tekintettel arra, hogy a Társaság nem hatóság, ezért ilyen jogalapon nem végez adatkezelést.

-            Olyan adatkezelések, ahol az adatkezelés az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges

Olyan speciális esetben, amikor az érintett nem tudja a saját érdekeit érvényesíteni, vagy az eljárásában akadályoztatva van, lehetőség van arra, hogy az adatai kizárólag a szükséges mértékben, és kizárólag az akadályoztatás idejére a létfontosságú érdek érvényesítése körében kerüljön kezelése.

-            Jogos érdek - olyan adatkezelések, ahol az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges

A jogos érdek alapja általában egy jogszabályban, vagy megállapodásban rögzített, illetve üzleti szempontból méltányolható jog érvényesítése, ugyanakkor ez egy lehetőség, és nem kötelezettség.

A jogos érdeken alapuló adatkezelések a Társaság döntésétől függnek és az alábbi főbb célokból kerülhet sor rá:

-          hírlevelek, üzletszerzési célok, marketing célok a Társaság népszerűsítése;

-          honlapon/elektronikus felületen a szolgáltatások optimalizálása, valamint a szolgáltatások használatára vonatkozó információk gyűjtése (pl. sütik /cookie-k/alkalmazása)

A jogos érdek alkalmazásának feltétele, hogy ezen érdekekkel szemben ne élvezzen elsőbbséget az Érintett olyan érdeke vagy alapvető joga és szabadsága, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé (különösen fontos ez, ha az Érintett egy gyermek).

 

Minden olyan esetben, amikor az adatkezelés jogalapja a Társaság jogos érdeke, a Társaság egy úgynevezett érdekmérlegelési teszt alapján dönt az adatkezelés megengedhetőségéről, amelynek lényege, hogy a Társaság azonosítja

i)                    az elérni kívánt célját,

ii)                   annak lehetséges eszközeit, és

iii)                 ezzel szembeállítva megvizsgálja az Érintettek jogait és jogos érdekeit,

és csak akkor kezelheti az adatokat, ha a Társaság jogos érdeke felülírja az Érintett jogos érdekét.

Az érdekmérlegelési tesztet a Társaság minden esetben írásban dokumentálja, annak megállításairól pedig az Érintett tájékoztatást kérhet.

A Társaság a vele kapcsolatba kerülő Érintettek által közvetlenül (honlapon történő regisztráció, hírlevélre való feliratkozás során, szolgáltatás igénybe vételére vonatkozó szerződés megkötése és teljesítése során stb.) megadott adatokat, továbbá nyilvános adatbázisban közzétett adatokat (üzleti partnerek cégkivonatában/Egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatait), kezeli, más adatkezelőtől nem kerülnek adatok továbbításra a Társaság részére. A Társaság nem kezel különleges adatokat.  A Társaság szolgáltatásként adatkezelési tevékenységet nem végez, és egyes jogviszonyokban a Társaság adatfeldolgozónak minősül.

1.4.        ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÁS A TÁRSASÁG ADATKEZELÉSEIRŐL

 

Az adatkezelőnek kötelezettsége, hogy az érintettet a személyes adatai kezeléséről, tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazott tájékoztatást nyújtson. A Társaság a tájékoztatási kötelezettségének a jelen Szabályzat elfogadásával és közzétételével tesz eleget.

Amennyiben a Szabályzattal kapcsolatosan bármilyen kérdése vagy kérése lenne, illetve ha a jelen Szabályzatban rögzített jogait érvényesíteni kívánja, kérjük, hogy lépjen velünk kapcsolatba.

a)        A Társaság hivatalos elérhetőségei a jelen Szabályzat végén kerülnek rögzítésre.

b)        Az adatkezelés során alkalmazott adatfeldolgozók adatai a Szabályzat végén kerülnek feltüntetésre, és a Különös részben minden egyes adatkezelés esetén röviden meghatározásra kerül az adott adatkezeléshez kapcsolódó adatfeldolgozó személye. Adatfeldolgozó csak olyan személy/vállalkozás lehet, aki írásbeli szerződésben vállalja az adatfeldolgozási feladatok ellátását, és akik, vagy amelyek megfelelő garanciákat nyújtanak az adatkezelés GDPR követelményeinek való megfelelését és az érintettek jogainak védelmét biztosító, megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására (az adatkezelés célját, jogalapját, az adatkezelési feladatokat és körülményeket, ideérve a szükséges biztonsági intézkedéseket is a Társaság határozza meg). Az adatfeldolgozó nem jogosult az általa kezelt adatokat saját célra felhasználni.

c)         A Társaságnál jelenleg nem működik adatvédelmi tisztviselő, amennyiben ilyen személy kinevezésre kerül, úgy az elérhetőségét a Társaság a Honlapján közzéteszi.

d)        Az adatkezelések célja és jogalapja minden egyes adatkezelés esetében a Különös részben kerül feltüntetésre. Amennyiben az adatkezelés a Társaság jogos érdekén alapul, úgy a különös rész a specifikus jogos érdeket külön meghatározza.

e)        A Különös részben kerül feltüntetésre, hogy a kezelt személyes adatokhoz ki fér és férhet hozzá, azok kihez, milyen célból (adatfeldolgozóhoz, hatósághoz, harmadik személyhez) kerülnek továbbításra.

 

Az adatok továbbításával összefüggésben a Társaság az alábbiakról tájékoztatja az Érintetteket:

 

-            A Társaság az általa kezelt személyes adatokat a jogszabályi kötelezettséggel előírt hatóságok részére továbbítja (NAV, Hatósági ellenőrzések stb.).

-            A Társaság az adatokat a jogos érdekeinek az érvényesítése érdekében jogosult bíróságok, hatóságok részére továbbítani (pl. kártérítési igény, bűncselekmények gyanúja esetén a feljelentéshez szükséges adatok stb.).

-            A Társaság jogosult a kötelezettségei teljesítéséhez és jogai érvényesítéséhez adatfeldolgozókat igénybe venni (tárhely szolgáltató, könyvelő, bérszámfejtő), ezek listája a jelen Szabályzat végén található.

-            A munkáltató EGT térségen kívüli területre kizárólag akkor továbbít személyes adatot, (pl. harmadik országbeli tárhely szolgáltató) és az érintett ország rendelkezik a Bizottság megfelelőségi határozatával, vagy ha az adattovábbítás megfelelő és alkalmas garanciák mellett történik; ez utóbbiakról az érintettek bármikor információt kérhetnek a Társaságtól és részletes tájékoztatást találhatnak a Bizottság https://ec.europa.eu/info/law/law-topic/data-protection/data-transfers-outside-eu_en oldalán. 

f)         Az egyes adatkezelések időtartamát, és az adatok/dokumentumok megőrzésének idejét az 1. számú melléklet tartalmazza. Amennyiben egy adat/dokumentum esetében nem határozható meg a pontos időtartam, úgy az időtartam meghatározásának szempontjai kerülnek rögzítésre.

 

g)        Az érintett kérelmezheti az Adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, bizonyos esetekben joga van az adathordozhatósághoz. Hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén a hozzájárulást bármikor, díjmentesen visszavonhatja. Az érintett jogosult a felügyeleti hatósághoz panaszt benyújtani. Az érintettek adatkezeléssel összefüggő jogait részletesen a következő 1.6. pont tartalmazza.

 

h)        Az Érintettek adatainak kezelése során:

 

(i)                  Amennyiben az adatkezelés jogszabályon alapul, a személyes adatok megadásának kötelezettségét a jogszabály írja elő, az adatokat az Érintettek kötelesek megadni;

(ii)                Amennyiben az adatkezelésre szerződéses kötelezettség teljesítése érdekében kerül sor, úgy az adat szolgáltatása szerződéses kötelezettségen alapul. Ha ilyen esetben az adatok megadása a szerződéskötés előfeltétele, ezt a tény a Társaság a Különös Részben külön jelzi

(iii)               Jogos érdeken alapuló adatkezelés esetén az érintett bármikor tiltakozhat az adatkezelés ellen, mely esetben – ha az adatokat más jogalapon már nem lehet kezelni, és nincs olyan kényszerítő erejű jogos ok, amely elsőbbséget élvezne az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben – az adatok törlésre kerülnek.

 

i)          a Társaság automatikus döntéshozatalt, és profilalkotást nem végez.

 

1.5.        AZ ÉRINTETTEK ADATKEZELÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGAI

 

A Társaság adatkezeléseivel összefüggésben Önt az alábbi jogok illetik meg.

Az érintett hozzáférési joga

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

-            az adatkezelés céljai;

-            az érintett személyes adatok kategóriái;

-            azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;

-            adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;

-            az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;

-            a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;

-            ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;

-            történik-e automatizált döntéshozatal, illetve profilalkotás;

-            ha személyes adatoknak harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő továbbítására kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozó megfelelő garanciákról.

Amennyiben egy érintett szeretné tudni, hogy a Társaság kezeli-e a személyes adatait, és ha igen akkor milyen körülmények között, akkor erről tájékoztatást kérhet.

A Társaság az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát igény esetén az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért adminisztratív díjat számíthat fel. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha az érintett másként kéri.

A helyesbítéshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

Az Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a helyesbítésről akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az Adatkezelő tájékoztatást ad az ilyen címzettekről.

A törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:

-            a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték (vagyis megvalósult az adatkezelés célja)

-            az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;

-            az adatkezelés jogalapja a munkáltató jogos érdeke és az érintett tiltakozik az adatkezelések ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az érintett tiltakozik a közvetlen üzletszerzést célzó adatkezelés ellen;

-            a személyes adatokat jogellenesen kezelték;

-            a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell (pl. a hatóság előírja).

Ha az Adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt a fentiek szerint azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az ésszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket is – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

Az Adatkezelő nem köteles az adatokat törölni, ha az adatkezelés szükséges

-            a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;

-            a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó jogszabály szerinti kötelezettség teljesítése céljából;

-            meghatározott esetekben a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;

-            közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben törlés valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ennek a célnak az elérést;

-            jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

Az Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a törlésről akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatást ad az ilyen címzettekről.

Amennyiben tehát Ön úgy gondolja, hogy a törlés feltételei fennállnak, úgy bármikor kérheti az adatai törlését.

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:

-            az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát (tehát amíg nem nyer bizonyosságot, hogy a kezelt adatok helyesek);

-            az adatkezelés jogellenes, az érintett azonban ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását (mer utóbb esetleg az adatkezelés jogszerűvé tehető és akkor nem kell újra felvenni az adatokat);

-            az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;

-            az érintett tiltakozott a jogos érdeken alapul adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Ha az Adatkezelés a fentiek szerint korlátozásra kerül, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy fontos közérdekéből lehet kezelni. Az adatkezelés korlátozásának feloldásáról az adatkezelő az érintettet előzetesen tájékoztatja.

Az Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a korlátozásról akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatást ad az ilyen címzettekről.

Ha Ön kéri az adatkezelés korlátozását, úgy a kérelmének helyt adó döntés esetén az adatkezelési jog kizárólag arra terjed ki, hogy tároljuk az Ön adatait, és azokat csak az Ön hozzájárulásával, vagy jogi igény érvényesítése céljából kezeljük.

Az adathordozhatósághoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása vagy szerződés teljesítése, és az adatkezelés automatizált módon történik.

Az adatok hordozhatóságához való jog gyakorlása során az érintett jogosult arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását.

Ha tehát az adatkezelésre az Ön hozzájárulása alapján, vagy szerződés teljesítése érdekében kerül sor, és az adatok automatizáltan kerülnek feldolgozásra, úgy Ön kérheti hogy elektronikusan bocsássuk az Ön vagy az Ön által meghatározott személy rendelkezésére az adatokat.

A tiltakozáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a közérdekből történő, vagy a Társaság jogos érdekén alapuló kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik (pl. marketing, hírlevél stb.) az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.

Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.

Ha tehát az adatkezelés jogalapja a Társaság jogos érdeke, akkor Ön bármikor tiltakozhat az adatai kezelése ellen.

Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

A fentiek nem alkalmazandók abban az esetben, ha a döntés:

-            az érintett és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;

-            meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy

-            az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.

 

A Társaság nem alkalmaz automatizált döntéshozatali eljárást.

A felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga, bírósági eljárás

Az egyéb közigazgatási vagy bírósági jogorvoslatok sérelme nélkül, minden érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban, ha az érintett megítélése szerint a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti a GDPR rendelkezéseit.

A panasz tárgyát a felügyeleti hatóság kivizsgálja és ésszerű határidőn belül tájékoztatja a panaszost a vizsgálattal kapcsolatos fejleményekről és eredményekről, különösen, ha további vizsgálat vagy egy másik felügyeleti hatósággal való együttműködés válik szükségessé. A panasz nyomán a felügyeleti hatóság jogosult eljárást kezdeményezni az adatkezelővel szemben. 

Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

A magyar felügyeleti hatóság pontos elérhetősége a jelen Szabályzat végén kerül feltüntetésre.

Korlátozások

Az Adatkezelőre vagy adatfeldolgozóra alkalmazandó uniós vagy tagállami jog jogalkotási intézkedésekkel bizonyos esetekben korlátozhatja az érintettek fentiek szerint meghatározott jogait. 

Nyilvántartás

Az érintettek megkereséseiről, és az azokra adott reakciókról az adatkezelő nyilvántartást vezet.

Kártérítés és sérelemdíj

Ha az Adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni.

Ha az Adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett személyiségi jogát megsérti, az érintett az Adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet.

Az érintettel szemben az Adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért, és az Adatkezelő köteles megfizetni az érintettnek az adatfeldolgozó által okozott személyiségi jogsértés esetén járó sérelemdíjat is.

Az Adatkezelő mentesül az okozott kárért való felelősség és a sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt vagy az érintett személyiségi jogának sérelmét az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.

Nem kell megtéríteni a kárt és nem követelhető a sérelemdíj annyiban, amennyiben a kár a károsult vagy a személyiségi jog megsértésével okozott jogsérelem az érintett szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.

 

1.6.        AZ ADATBIZTONSÁG KÖVETELMÉNYE

 

A Társaság által kezelt személyes adatokat a Társaság elektronikus formában és/vagy papír alapon is tárolja.

Az adatok biztonsága érdekében a Társaság megfelelő szervezeti és technikai intézkedéseket alkalmaz. A biztonság megfelelő szintjének meghatározásakor kifejezetten figyelembe vesszük az Adatkezelésből eredő olyan kockázatokat, amelyek különösen a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítéséből, elvesztéséből, megváltoztatásából, jogosulatlan nyilvánosságra hozatalából vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférésből erednek.

Az elektronikus formában tárolt adatok a Társaság székhelyén található szerverén kerülnek rögzítésre.

Lokális hardverekre az adatok nem kerülhetnek lementésre. 

Az elektronikusan tárolt adatok biztonsága érdekében alkalmazott további szervezeti és IT biztonsági intézkedéseket a Biztonsági Szabályzat tartalmazza.

A személyes adatokat tartalmazó papír alapú dokumentumok külön irattári szabályok szerint kerülnek lefűzésre. A személyes adatokat tartalmazó mappákat zárható szekrényben tároljuk a Társaság székhelyén, melyet minden nap nyitunk és zárunk. A szekrény kulcsai számkódos páncélszekrényben vannak elhelyezve. Az iratszekrényt az ügyvezetők nyithatják ki.

Az irodaterületre való belépések körében alkalmazott biztonsági intézkedéseket a Biztonsági Szabályzat tartalmazza.

Az adatbiztonság követelményének érvényesüléséről az Adatkezelő a jelen Szabályzattal, illetve külön utasításokkal, szabályzatokkal gondoskodik. Az Adatkezelő gondoskodik arról, hogy a jelen Szabályzat, valamint a külön utasítások és szabályzatok mindenkor hatályos tartalmát a munkavállalói, illetve érdekkörében eljáró harmadik személyek (így különösen az adatfeldolgozók) megismerjék, és ezeknek megfelelően járjanak el.

 

1.7.        ADATTOVÁBBÍTÁS

 

A Társaság által kezelt személyes adatok csak a következő esetekben és csak a következő címzettek részére adhatók át:

a)        az adatkezelési célok elérése érdekében, adatfeldolgozó részére;

b)        az adatkezelési cél elérése érdekében, meghatározott más adatkezelő részére, az érintett hozzájárulása alapján;

c)         az GDPR előírásainak betartása érdekében az adatkezeléssel érintett kérelmére;

d)        jogszabály előírása alapján a jogszabályban meghatározott címzett részére; 

e)        bűncselekmény vagy szabálysértés gyanújának észlelése esetén, továbbá megkeresés alapján a nyomozó hatóságnak, valamint a szabálysértés miatt eljáró hatóságnak és a szabálysértés miatt előkészítő eljárást folytató szervnek.

Az Adatkezelő a jelenlegi adatkezelései során nem továbbít adatot EGT-n kívüli országba vagy nemzetközi szervezethet, ilyen eset felmerülése esetén a GDPR rendelkezései szerint fog eljárni.

1.8.        ADATFELDOLGOZÁS

 

A Társaság a működése biztosítása érdekében különböző szolgáltatásokat vesz igénybe  (pl. szerver szolgáltató, postázási szolgáltató, könyvelő, futár, IT szolgáltató stb.). Az ilyen szolgáltatások gyakran járnak együtt személyes adatok kezelésével.  Az ilyen szolgáltatások igénybe vétele esetén a Társaság adatkezelőnek, a szolgáltató pedig adatfeldolgozónak minősül.

A Társaság kizárólag olyan adatfeldolgozókat vehet igénybe, akik megfelelő garanciákat nyújtanak az adatkezelés GDPR követelményeinek való megfelelését és az érintettek jogainak védelmét biztosító, megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására.

Az adatfeldolgozónak a személyes adatok feldolgozásával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit GDPR, valamint az adatkezelésre vonatkozó külön törvények keretei között az Adatkezelő határozza meg, azaz a Társaság határozza meg az adatfeldolgozó(k) számára, hogy milyen adatokkal milyen műveleteket hajtsanak végre. Az adott utasítások jogszerűségéért az Adatkezelő felel.

Az adatfeldolgozó az Adatkezelő rendelkezése szerint vehet igénybe további adatfeldolgozót.

Az adatfeldolgozó az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, a tudomására jutott személyes adatokat kizárólag az adatkezelő rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, továbbá a személyes adatokat az adatkezelő rendelkezései szerint köteles tárolni és megőrizni, illetve szükség esetén törölni.

Az adatfeldolgozásra vonatkozó megállapodást írásba kell foglalni, melyben meg kell határozni legalább adatkezelés tárgyát, időtartamát, jellegét és célját, a személyes adatok típusát, az érintettek kategóriáit, valamint az adatkezelő GDPR szerinti kötelezettségeit és jogait, valamint felelősségét.

A vonatkozó jogszabályi rendelkezés szerint adatfeldolgozással nem bízható meg olyan szervezet, amely a feldolgozandó személyes adatokat felhasználó üzleti tevékenységben érdekelt.

A Társaság által alkalmazott adatfeldolgozók, illetve a Társaság, mint adatfeldolgozó által végzett tevékenység részletes adatai a jelen Szabályzat végén kerülnek feltüntetésre. A Társaság által alkalmazott Szerver szolgáltató minden elektronikusan rögzített adathoz hozzáféréssel rendelkezik, így ezen szolgáltató a Különös részben az Adatkezelés címzettjei között már nem kerülnek külön feltüntetésre.

 

1.9.        A jelen Szabályzatban nem nevesített egyéb adatkezelések 

 

Az Adatkezelő a jelen Adatkezelési Szabályzatban nem részletezett adatkezeléseket is folytathat, ezek vonatkozásában minden esetben az adott adatkezelést megelőzően ad tájékoztatást az érintettek részére, amely adatkezelésekre is kiterjed a jelen Szabályzat hatálya.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy kizárólag a teljes szabályzat alapján kaphat teljeskörű tájékoztatást az adatkezelések során alkalmazandó szabályokról!

 

VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE REGULATION (EU) 2016/679 OF THE EUROPEAN PARLIAMENT AND OF THE COUNCIL (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (továbbiakban: GDPR)

2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (továbbiakban: Info tv.)

2000. évi C. törvény a Számvitelről (továbbiakban: Számv.tv.)

2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (továbbiakban: Ektv.)

2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról (továbbiakban: Fttv.)

2008. évi XLVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (továbbiakban: Grtv.)

2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvértől (továbbiakban: Mt.)

2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (továbbiakban: Btk.)

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (továbbiakban: Ptk.)

2017. évi LIII. törvény a Pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (továbbiakban: Pmt.)

2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről (továbbiakban: Art.)

 

2.              KÜLÖNÖS RÉSZ

 

2.1.        Ügyféladatok kezelése

 

Az Adatkezelő az üzleti tevékenységével összefüggésben, szerződések létesítése és teljesítése, valamint az ezekkel összefüggő egyéb kötelezettségek teljesítése (szállítás/beszerzés szervezése, számlázás/számlafizetés, panaszügyek kezelése, jótállási/szavatossági igények intézése stb.), céljából a velük ügyfélkapcsolatban álló, illetve ilyen kapcsolatot létesíteni kívánó személyek (jogi személyek esetén az azokat képviselő személyek) adatait kezeli.

Ügyfélkapcsolat létesítésére, és ezáltal ügyféladatok kezelésére többféle módon sor kerülhet, ezen adatkezeléseket és adatállományokat az Adatkezelő elkülönítetten kezeli az alábbiak szerint:

 

 

2.1.1          Panaszügyek/szavatossági ügyek kezelése

 

Amennyiben az igénybe vett szolgáltatással/ megvásárolt termékkel kapcsolatosan bármilyen panasz, szavatossági igény merül fel, arról a Társaság jegykönyvet vesz fel, azt a Társaság kivizsgálja és erről a panaszost tájékoztatja.

Adatkezelő megnevezése:          ÉRTÉK-RENDSZERHÁZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1115 Budapest, Ballagi Mór u 4.; adószám: 12926420-2-43, Cg. 01-09-710340).

Az adatkezelés célja: Szerződés teljesítése, a panasz/szavatossági igény során szükséges kapcsolattartás.

Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk 1. bekezdése b) pontja szerint szerződéses kötelezettség teljesítése, továbbá a név és lakcím tekintetében a GDPR 6. cikk 1. bekezdése c) pontja alapján jogszabályi rendelkezés (19/2014. (IV.29.) NGM rendelet 4.§. (1) a) pontja.

A kezelt adatok köre: név, e-mail, lakcím és telefonszám

Az adatkezelés időtartama: Ptk. szerint az általános elévülési idő - 5 év.   

A kezelt adatok címzettjei: Az Adatkezelő jogosultsággal rendelkező munkavállalói. A panaszkezelési dokumentumok egy esetleges hatósági vizsgálat (Fogyasztóvédelmi hatóság stb.) során a hatóság részére bemutatásra/átadásra kerülnek.

 

2.1.2          Adatkezelő részére szolgáltatást nyújtók, üzleti partnerek, beszállítók adatainak kezelése

 

Az Adatkezelő a tevékenysége folytatáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása érdekében kapcsolatban áll szolgáltatókkal, beszállítókkal, és ennek keretében kezelik a szolgáltatók/beszállítók és képviselőik személyes adatait.

Adatkezelő megnevezése:         

ÉRTÉK-RENDSZERHÁZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1115 Budapest, Ballagi Mór u 4.; adószám: 12926420-2-43, Cg. 01-09-710340).

Az adatkezelés célja: Szerződések létesítése és teljesítése, valamint az ezekkel összefüggő egyéb kötelezettségek teljesítése (szállítás/beszerzés szervezése, számlázás/számlafizetés, panaszügyek kezelése, jótállási/szavatossági igények intézése stb.)

Az adatkezelés jogalapja: Szerződés létrejöttéhez és teljesítéséhez szükséges adatkezelés (GDPR 6. cikk (1) b))

A kezelt adatok köre: Az Adatkezelővel szolgáltatói/beszállítói kapcsolatban álló, illetve ilyen kapcsolatot létesíteni kívánó természetes személyek neve, lakcíme, telefonszáma, e-mail címe, EV nyilvántartási száma, adószáma/adóazonosító jele; valamint jogi személyek (jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek) és képviselőik nyilvánosan elérhető (cégjegyzékben, EV nyilvántartásban, civil szervezetek nyilvántartásában stb.) adatai, egyéb az ügyfél által hozzáférhetővé tett adatok (névjegykártyák adatai, képviselő neve, telefonszám, e-mail elérhetőség, beosztás stb.).

Az adatkezelés időtartama: Ügyfélkapcsolat létesítése esetén az ügyfélkapcsolat fennállásának tartama, ügyfélkapcsolat létesítésének hiányában a tárgyalások meghiúsulásig. Az ügyfélkapcsolat mindaddig fennáll, amíg a szerződés teljesítésre kerül, valamint abból eredően bármilyen igény előterjeszthető (Ptk. szerint az általános elévülési idő 5 év, de előfordulhat ettől hossza igényérvényesítési határidő is), továbbá mindaddig, amíg a vonatkozó számviteli szabályok szerint a szolgáltatás teljesítésével összefüggő dokumentumokat (szerződés, teljesítés-igazolás) és bizonylatokat (számlák, nyugták stb.) az Adatkezelő megőrizni köteles egy esetleges hatósági ellenőrzés során való felmutatás céljából (Az utolsó teljesítési időpontot magában foglaló naptári év utolsó napjától számított 8 évig (Számviteli tv. 166 §. alapján).   

A kezelt adatok címzettjei: Az Adatkezelő jogosultsággal rendelkező munkavállalói, valamint Adatfeldolgozóként az Adatkezelő részére számviteli szolgáltatást, futár szolgáltatást, valamint szerver szolgáltatást nyújtó szolgáltatók jogosultsággal rendelkező munkavállalói. A számviteli bizonylatok egy esetleges NAV vizsgálat során a hatóság részére bemutatásra/átadásra kerülnek.

 

2.2.        Cookie kezelés

 

A cookie/süti egy olyan fájl (információcsomag), amely akkor kerül(het) a böngészésre használt eszközre, amikor az érintett egy weboldalt látogat meg. A cookie-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internet-használati szokásainak rögzítésére.

Általánosságban a cookie-k megkönnyíthetik egy honlap használatát, elősegíthetik, hogy a honlap az érintett számára megfelelő információt nyújtson, illetve biztosítják a honlap üzemeltetői részére az oldal működése feletti felügyeletet (pl. visszaélések megakadályozása és az oldalon elérhető szolgáltatások megfelelő biztosítása).

 

A www.ertek.hu vagy weboldalra való belépéssel, ha ezt az Érintett által használt böngésző beállítások engedik, vagy azt az Érintett a weboldal első látogatásakor kifejezetten jóváhagyja, a weboldal automatikusan elmenthet információkat ezen cookie-k segítségével.

 

A cookie-k használatának engedélyezése önkéntes. A cookie-k letiltása általában a böngésző Eszközök/Beállítások menüjében, adatvédelem és/vagy cookie vagy süti pont alatt keresztül lehetséges, valamint a weboldal első látogatásakor automatikusan felugrik egy ablak, felhívva a figyelmet a sütikre.

 

Az Adatkezelő kizárólag olyan cookie-kat alkalmaz, melyek tekintetében – figyelemmel az Adatvédelmi Munkacsoport 2012/4 számú véleményére – nem szükséges az érintett hozzájárulása.

Tájékoztatjuk, hogy ezek a sütik önmagukban nem tudják a honlap látogatójának személyét beazonosítani.

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat:

• Microsoft Internet Explorer 10: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-10-win-7

Google Chrome: https://support.google.com/accounts/answer/61416?hl=hu

Firefox: https://support.mozilla.org/hu/kb/sutik-engedelyezese-es-tiltasa-amit-weboldak-haszn

 

Adatkezelő megnevezése:         

ÉRTÉK-RENDSZERHÁZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1115 Budapest, Ballagi Mór u 4.; adószám: 12926420-2-43, Cg. 01-09-710340).

Az adatkezelés célja: cookie kezelés

Az adatkezelés jogalapja: Jogos érdek (GDPR 6. cikk (1) f). A Társaság Érdekmérlegelési tesztet végzett a jelen adatkezelése tekintetében. Az Érdekmérlegelési teszt megállapítása szerint – mivel a cookie-k a weblap optimális működését biztosítják, és a Társaság szolgáltatásai egyébként elérhetők a weboldal használata nélkül is, a cookie-k által gyűjtött adatok alapján az érintettek nem kerülnek azonosításra, valamint Ön a cookie-kat bármikor teljesen letilthatja (bár akkor egyes szolgáltatásunk nem biztos, hogy elérhető lesz) így adatkezelési tevékenység nem jelent különleges kockázatot az Ön jogaira és szabadságaira nézve.

A kezelt adatok köre: fentiek szerint

Az adatkezelés időtartama: fentiek szerint

A tárolt adatok megtekintésére jogosultak köre: Adatkezelő jogosultsággal rendelkező munkavállalói. Adatfeldolgozóként az Adatkezelő részére szerverszolgáltatást nyújtó szolgáltató jogosultsággal rendelkező munkavállalói.

 

2.3.        Egyéb, a jelen Szabályzatban nem nevesített adatkezelések 

 

Az Adatkezelő a jelen Adatkezelési Szabályzatban nem részletezett adatkezeléseket is folytathat, ezek vonatkozásában minden esetben az adott adatkezelést megelőzően ad tájékoztatást az érintettek részére, és ezen adatkezelésekre is kiterjed a jelen Szabályzat hatálya.

 

*****

 

3.              Fontos adatok:

 

Az ÉRTÉK-RENDSZERHÁZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, mint Adatkezelő illetve Adatfeldolgozó adatai és elérhetőségei:

Székhely: 1115 Budapest, Ballagi Mór u 4.

Adószám: Cg. 01-09-710340

Cégjegyzékszám: 12926420-2-43

Nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

Telefonos elérhetőség: 1/365-58-00

Elektronikus elérhetőség: info@ertek.hu

4.       Adatfeldolgozás

 

4.1   A Társaság, mint adatfeldolgozó

 

4.1.1 Szoftver szolgáltatás

 

A Társaság a www.(cegnev).ertek.hu oldalt üzemelteti és tartja fenn a Társasház-Érték 5" felhő alapú társasház kezelő rendszer (szoftver) használatának biztosítása érdekében a Megrendelők (felhasználók) részére. A honlapon elérhető, Társaság által nyújtott szolgáltatás működtetéséhez szükséges adatbázist, hardware-t, tárhelyet és szoftvert a Társaság biztosítja, azonban az adatbázisban tárolt adatok kezelését a Megrendelő végzi, az adatok a Megrendelő, mint Adatkezelő tulajdonát képezik, akinek lehetősége van a programból történő letöltésre (mentésre). Az adatbázisban tárolt adatok tekintetében, mint szoftver szolgáltató, a Társaság adatfeldolgozónak minősül. A Társaság, mint Adatfeldolgozó a Társasház-Érték 5” szoftverre vonatkozó használat alatt üzemeltetési, szoftverfejlesztési, támogatási és karbantartási tevékenysége során a tárolt adatokat rendszergazdai jogosultsága révén ismerheti meg. Adatfeldolgozóként nem tarthat fenn üzemszerűen az Adatkezelő által kezelt személyes adatokat is tartalmazó adatbázisokból másodpéldányokat sem tesztelési, sem egyéb céllal. Személyes adat megváltoztatása, törlése kizárólag az Adatkezelő külön utasítására végezhető.

A Társaság a honlap alapján igénybe vehető szolgáltatás (rendszer) használatára jogosult Megrendelő részére "Kliens oldali tanúsítvány"-t biztosít, amely alapján a szolgáltatások (rendszer) kizárólag a "Kliens oldali tanúsítvány" -nyal rendelkező Megrendelők részére érhetők el. A rendszerbe történő belépés "Kliens oldali tanúsítvány" nélkül nem lehetséges, vagyis ez biztosítja, hogy ne lehessen jogosulatlanul a rendszeren tárolt adatokhoz hozzáférni. Amennyiben a Megrendelő a "Kliens oldali tanúsítvány"-t elveszti, vagy harmadik, jogosulatlan személyre részére átadja, vagy az megsérül, köteles erről haladéktalanul  írásban, igazolható módon tájékoztatni a Társaságot, amely esetekben Megrendelő tudomásul veszi, hogy a fentiek szerint, az értesítés elmaradásából vagy késedelméből bekövetkezett kárért, továbbá amennyiben neki felróható, hogy jogosulatlan személy a rendszerbe jogellenesen belépett, akkor az ebből eredő kárért teljes és korlátlan kártérítési felelősséggel tartozik. A Társaság a szerveren napi mentést végez, a tárolás időtartamát a Felek szerződésben rögzítik. Az Adatkezelő minden esetben, külön díjfizetés nélkül, jogosult a saját adatbázisát elmenteni a saját számítógépére.

Adatkezelő megnevezése:         

A Társasággal, mint szolgáltatóval illetve adatfeldolgozóval a Társasház-Érték 5” szoftver használatára, illetve adatfeldolgozásra szerződést kötő társasház kezelést végző megrendelő illetve adatkezelő.

Az adatkezelés célja: a társasházak gazdaságos üzemeltetése, társasházkezelői és könyvelési szerződések teljesítése, a tulajdonosi közösségek és az érintettek tájékoztatása az adott társasház vagyoni helyzetéről

Az adatkezelés jogalapja: Érintett hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) a))

Az érintett hozzájárulása az Adatkezelő saját Adatkezelési szabályzata alapján valósul meg.

A kezelt adatok köre: társasház lakóinak neve (vezetéknév, keresztnév), e-mail cím, lakcíme.

Az adatkezelés időtartama: A Megrendelő és az Adatkezelő között létrejött szerződés időtartam alatt illetve a Megrendelő (Érintett) kérésére történő törlésig.

A kezelt adatok címzettjei: Az Adatkezelő jogosultsággal rendelkező munkavállalói, valamint Adatfeldolgozóként az Adatkezelő részére szerver szolgáltatást nyújtó szolgáltató jogosultsággal rendelkező munkavállalói.

 

4.1.2          A www. tarsashazam.hu weboldal üzemeltetése

 

A Társaság www. tarsashazam.hu oldalt üzemeltet és tart fenn. A közvetítői szolgáltatással a Társaság lehetővé teszi, hogy az Igénybe vevő a http://www.tarsashazam.hu/tarsashaznev weboldalon az általa megválasztott – és még más igénybe vevő által nem regisztrált – azonosító alatt megjelenjen, az Igénybe vevő által választott névhez kialakított portálra a saját működésével összefüggésben információkat tölthessen fel, valamint biztosítja azt, hogy ne lehessen más nevével és jelszavával visszaélve jogosulatlan adatkezelést végezni. Az Igénybe vevő kötelezettsége, hogy a regisztráció során megadott felhasználónevét és jelszavát ne tegye hozzáférhetővé harmadik személyek részére. A szoftver szolgáltatás nyújtásával az Igénybe vevő által feltöltött és kezelt adatok tekintetében a Társaság adatfeldolgozónak minősül.

 

Adatkezelő megnevezése:   

A Társasággal, mint szolgáltatóval illetve adatfeldolgozóval a www. tarsashazam.hu weboldal használatára illetve adatfeldolgozásra szerződést kötő társasház kezelést végző megrendelő illetve adatkezelő

Az adatkezelés célja: a társasházak tulajdonosi közösségei részére közvetlen hozzáférés biztosítása a társasházzal kapcsolatos saját adataikhoz

Az adatkezelés jogalapja: Érintett hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) a))

Az érintett hozzájárulása az Adatkezelő saját Adatkezelési szabályzata alapján valósul meg.

A kezelt adatok köre: társasház lakóinak neve (vezetéknév, keresztnév), e-mail cím, lakcíme

Az adatkezelés időtartama: Az Érintett kérésére történő törlésig. 

A kezelt adatok címzettjei: Az Adatkezelő jogosultsággal rendelkező munkavállalói, valamint Adatfeldolgozóként az Adatkezelő részére szerver szolgáltatást nyújtó szolgáltató jogosultsággal rendelkező munkavállalói.

 

4.2 A Társaság részére adatfeldolgozást végző Adatfeldolgozók adatai és elérhetőségei:

 

Szerver szolgáltató

Cégnév:

Székhely:

Nyilvántartási szám: 

Telefonos elérhetőség:

Elektronikus elérhetőség:

 

Könyvelési, számviteli szolgáltató

Cégnév:

Székhely:

Nyilvántartási szám: 

Telefonos elérhetőség:

Elektronikus elérhetőség:

 

 

 

Hatóság adatai és elérhetőségei:

Megnevezése: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Rövidített neve: NAIH

Székhelye:         1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.

Postacím:1530 Budapest, Pf. 5.

Telefon: +36-1-391-1400

Telefax: +36 1 391-1410

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

 

Jelen szabályzat 2018. május 25. napjától visszavonásig vagy módosításig hatályos.

 

A Társaság fenntartja a jogot a jelen Szabályzat megváltoztatására.

 

A Társaság a Szabályzattal, annak értelmezésével kapcsolatos tájékoztatást elektronikus formában nyújt. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket az info@ertek.hu e-mail címre megküldve lehet feltenni.

 

Budapest, 2018. május 25.

 

 

________________________________

ÉRTÉK-RENDSZERHÁZ Kft.

Képviseli:

............................

ügyvezető